Szúnyogirtás
Korán indul az idei balatoni szúnyoggyérítési szezon
Biológiai, légi szúnyoggyérítésre kerül sor 1100 hektáron.
2024.04.03 17:25MTIA csapadékos tél és az elmúlt napok magas hőmérséklete miatt a szokásosnál egy hónappal korábban, április 8-9-én (esőnap április 10-12.) kezdődik a szúnyoggyérítés a Balatonnál - közölte a Balatoni Szövetség által megbízott szakértői csoport vezetője az MTI-vel szerdán.
Sáringer-Kenyeres Tamás hozzátette, biológiai, légi szúnyoggyérítésre kerül sor 1100 hektáron. Megjegyezte, a téli hónapokban lehullott bő csapadékhoz képest ez nem számít jelentős területnek, ami annak köszönhető, hogy az utóbbi hetekben szárazabbá vált az időjárás.
A Balaton térségében 2500-3000 hektárnyi szúnyogtenyészőhelyet tartanak nyilván, amelyeket folyamatosan monitoringoznak. A térségben élő mintegy 24 szúnyogfajból 5-7 az embert is támadó csípőszúnyog. Ezek közül néhány jelentősebb, a balatoni szezon szempontjából meghatározó faj szaporodását lehet megfékezni a mostani biológiai beavatkozással - mondta a szakértő.
Kitért arra is, hogy az idei helyzet nem számít rendkívülinek, hiszen előfordult, hogy már március végén el kellett kezdeni a gyérítést. A szúnyoglárvák jövőbeni kelését, illetve újabb szúnyoggyérítések elrendelésének szükségességét még jelentősen befolyásolhatják a további csapadékviszonyok és a hőmérséklet alakulása - mondta. Ismertette azt is, hogy az uniós szabályozókhoz igazodva már nem végeznek légi kémiai szúnyogirtást - azt csak a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ rendelheti el -, a biológiai védekezés pedig abszolút nem veszélyes a méhekre.
Az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség 1997 óta szervezi a szúnyogirtást az üdülőrégióban, állami támogatást kapva hozzá. Az utóbbi években a szövetség alapvetően a turisztikai elő- és utószezonban végezteti a gyérítést, ezek teljes költségeit állva. Az állami támogatás úgy érkezik, hogy a nyári főszezonban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szúnyoggyérítő programja keretében zajlik a védekezés az üdülőrégióban, általában egy biológiai és két kémiai beavatkozás elvégzésével - tette hozzá Sáringer-Kenyeres Tamás.
A balatoni szúnyoggyérítést a szövetség által pályázat útján megbízott keszthelyi Pannónia Központ Kft. szakértői csapatának javaslata alapján a közbeszerzésen kiválasztott Corax-Bioner Zrt. végzi el.
A szakértők felhívták a figyelmet, hogy a lakosság is sokat tehet a vérszívók ellen, ha nem hagy fedetlenül vízgyűjtőket, itatókat, medencéket.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
- 13:46 A félvezetők globális eladása 15,2 százalékkal nőtt az első negyedévben éves szinten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06