Állati
Ismét trópusi lepkék várják a látogatókat szegedi egyetemi füvészkertben
Az állatvilág repülő virágai.
2024.04.30 23:30MTIÚjra megnyitja kapuit szerdán a Szegedi Tudományegyetem arborétumának lepkekertje, ahol az állatvilág repülő virágai, trópusi pillangók figyelhetőek meg karnyújtásnyi távolságból - tájékoztatta Németh Anikó igazgató az MTI-t.
A szakember elmondta, az első bábok az elmúlt hét közepén érkeztek meg háromnapos utat követően Costa Ricából. A hétvégén már elő is bújtak az első kifejlett pillangók, és a napos, meleg időnek köszönhetően szép számmal repkednek az egyik fóliasátor alatt, ahova a füvészkert munkatársai az esőerdőket idéző környezetet varázsoltak. A trópusi lepkék számára a magas - 70 százalékos - a páratartalom és 30-35 fok közötti a hőmérséklet az ideális - tette hozzá.
A látogatóknak rendszeresen alkalma adódik majd arra, hogy közelről megfigyeljék a bábokból való kibújás folyamatát. A trópusi lepkékből ugyanis egész tavasszal és nyáron folyamatos az utánpótlás, havonta több száz bábot küldenek Szegedre Közép-Amerikából. A tervek szerint legalább szeptember végéig gyönyörködhetnek a vendégek a pillangókban - közölte az igazgató.
A vendégeknek nem mindennapi élményt jelent a Dél-Amerika trópusain honos pillangók megfigyelése, fotózása. A sétautat bejárva csúcsidőben csaknem húsz lepkefaj, 250-300 színpompás, trópusi képviselőjével találkozhatnak az érdeklődők. Nagy részük különösen napsütéses időben aktív, ilyenkor a növények között cikáznak, borongósabb időben pedig összecsukott szárnyakkal megpihennek a növények levelein, ágain.
Megfigyelhetők majd a többi közt azúrlepkék (Morpho peleides), melyek kibontott szárnyának színe - a rovar nevéhez híven - tündöklő kék színű. Az összecsukott szárnyak fonákja barna mintázatú, így beleolvad a talaj hátterébe. Látható pompás királylepke (Danaus plexippus) is, amely az élénk narancs alapon feketével erezett szárnyai mellett arról ismert, hogy a faj példányai 3500-5000 kilométert tesznek meg ősszel és tavasszal, amikor mexikói telelőhelyük és Nagy-tavak környéke között vándorolnak. Érkezett malachit lepke (Siproeta stelenes) is, amely nevét a réztartalmú ásványról kapták, szárnyainak színe rikító zöld vagy sárgászöld, fonákja olajzöld világos barna mintázattal.
A helyszínen a füvészkert munkatársai rövid szakvezetést biztosítanak, és információs táblák is segítik a különleges rovarok megismerését.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06