Vasrúddal tört be a környei iskolába egy férfi

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Lopási kísérlet miatt kell felelnie annak a férfinak, aki társával együtt vasrúddal feszítette fel a környei iskola konyhájának ablakát, majd bemásztak az épületbe, és pénz után kutattak, ám mivel megszólalt a riasztó, üres kézzel menekültek el.
Vágólapra másolva!

A férfi és társa - aki röviddel a bűncselekmény után meghalt - két éve, éjszaka törtek be a környei iskolába, hogy pénzt szerezzenek. A két férfi ehhez egy vasrudat is vitt magával.

Egyikük a vasrúd segítségével felfeszítette az iskola tankonyhájának ablakát,

miközben a társa figyelte, hogy jön-e valaki.

Ezután bemásztak az ablakon, az iskolában értékek után kutattak, egyikük a konyha ajtaját is próbálta egy ollóval felfeszíteni, majd kirúgta azt.

A zár megrongálásával 2.899 forinos kárt okoztak az iskolának.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Mivel megszólalt a riasztó, a két férfi elmenekült.

A Tatabányai Járási Ügyészség lopás kísérlete miatt emelt vádat a férfival szemben, és közérdekű munka kiszabását javasolta.