Szijjártó Péter: Nem engedünk semmilyen zsarolásnak, nyomásgyakorlásnak

szijjártó péter, szolnok
Vágólapra másolva!
Mi továbbra is az európai és nemzeti érdekek mentén hozzuk meg döntéseinket, és nem engedünk semmilyen nyomásgyakorlásnak, függetlenül attól, hogy az kitől jön, mivel zsarol vagy éppen mivel kecsegtet - írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter közölte, ezen a héten történelmi távlatokban is Európa jövőjét befolyásoló kérdések kerülnek napirendre Brüsszelben: hétfőn Külügyminiszteri Tanács, kedden az Általános Ügyek Tanácsa, csütörtökön és pénteken pedig az állam- és kormányfők csúcstalálkozója lesz.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy Magyarország nem fog engedni semmilyen nyomásgyakorlásnak Forrás: Origo

Az ülések fontosságát jól jelzi az az egyre "elképesztőbb mértékű" politikai és médianyomás, amelynek jelei már mindennap érzékelhetők: az európai politikai és médiaelit jól láthatóan folyamatosan kever össze egymástól teljesen független dimenziókat, történelmi és stratégiai kérdéseket kívánnak taktikai dealekkel áthidalni.

- hangsúlyozta a tárcavezető.

Úgy folytatta, hogy az eheti vitát leginkább Ukrajna fogja tematizálni. Az európai politikusok nagy része olyan nagy jelentőségű döntéseket akar meghozni, amelyek teljes mértékben előkészítetlenek, és nélkülözik az európai jövőről szóló stratégiai egyetértést - tette hozzá.

- fogalmazott Szijjártó Péter.