Diplomácia
Szijjártó Péter: itt lenne az ideje, hogy közép-európai tagállam adja a NATO-főtitkárt
Magyarország mindig is támogatta az észak-atlanti szövetség keleti szárnyának megerősítését, és remélhetőleg ez az irány a következő főtitkár személyében is megmutatkozik majd.
2024.04.03 18:45MTIA NATO történetében még soha nem adott főtitkárt közép- vagy kelet-európai tagállam, ezért itt lenne ennek az ideje, különös tekintettel arra, hogy a fő biztonsági kihívás jelenleg ebből az irányból érkezik - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Brüsszelben.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a NATO külügyminiszteri tanácsülésének szünetében tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy Magyarország mindig is támogatta az észak-atlanti szövetség keleti szárnyának megerősítését, és remélhetőleg ez az irány a következő főtitkár személyében is megmutatkozik majd.
"A helyzet ugyanis az, hogy a NATO történetében még soha nem fordult elő az, hogy valamelyik közép- vagy kelet-európai országból került volna ki főtitkár. Holott már húsz, illetve huszonöt éve a közép- és kelet-európai országok nagy része tagja a NATO-nak" - mutatott rá.
"És ezért én azt gondolom, hogy itt lenne az ideje annak, hogy ezt a gondolatot hangsúlyosan vessük fel" - tette hozzá.
"Ha egyetértünk abban itt a NATO-ban, márpedig egyetértünk, hogy a fő kihívás jelenleg keleti irányból érkezik, akkor azt gondolom, helytálló gondolat, hogy végre egyszer a főtitkár is a NATO keleti feléből kerüljön ki" - szögezte le.
Szijjártó Péter tudatta, hogy a tagállamok egy jelentős része jól láthatóan Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnök megválasztását támogatja a tisztségre.
"De Magyarország ezt nem fogja tudni megtenni, mivel a NATO védelmi szövetség, ahol a legmagasabb szintű bizalomra van szükség a vezetők irányában" - hangsúlyozta.
"Mi, magyar részről nem tudjuk a bizalmunkat, nemcsak a legfelső, hanem semmilyen szinten sem egy olyan emberbe helyezni, aki korábban Magyarország térdre kényszerítéséről beszélt. Azt hiszem, hogy ez érthető mindenki számára" - húzta alá.
A miniszter végezetül kifejtette, hogy van még néhány tagállam, amely hezitál, és Klaus Iohannis román elnök jelöltsége ebből a szempontból új helyzetet teremtett.
"Örülünk annak, hogy van közép-európai jelölt, s még egyszer elmondom, azt gondoljuk, hogy itt lenne az ideje annak, hogy komolyan megvitassuk azt a kérdést, hogy hogyan fordulhat elő az, hogy a NATO-nak még soha nem volt a közép-, illetve kelet-európai térségből kikerülő főtitkára" - összegzett.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:00 A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- 8:59 Szijjártó Péter: az Európai Unió bővítésének felgyorsítása lesz a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja
- 7:58 Hatósági vizsgálat indult Lengyelországban egy Fehéroroszországba szökött bíró ügyében
- 6:57 Eurostat: tavaly kevesebb unión kívüli állampolgárt sikerült feltartóztatni az EU külső határain
- 5:18 Szlovén belügyminisztérium: Róma nem tájékoztatta Ljubljanát a határellenőrzés meghosszabbításáról
- 23:22 Halálos áldozata is van a Texast sújtó árvizeknek és súlyos esőzésnek
- 22:21 Friss felmérés szerint a katalánok 41 százaléka támogatja a függetlenséget
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06