Tűzeset
Tűz a visegrádi Hotel Silvanusban - jelentős a kár, megvan mi okozhatta a tüzet
A vendégek és az alkalmazottak a tűzeset idején biztonságban voltak, senki sem sérült meg.
2024.03.09 18:17MTIJelentős kárt okozott a visegrádi Hotel Silvanusban keletkezett szombati tűz - közölte a szálloda igazgatója az MTI megkeresésére, hozzátéve: véleménye szerint a könnyűszerkezetes tetőt ki kell cserélni.
Pintér Róbert telefonon elmondta: a 151 szobával működő hotelnek mintegy kétszáz vendége volt - 143 szobát adtak ki -, amikor szombat délelőtt kigyulladt a negyedik emelet, ahol kizárólag szobák vannak.
A vendégek elhelyezése folyamatban van, de többségük egyelőre a környező épületekben és a Fellegvár parkolójában biztosított melegedőbuszokban vár - tette hozzá, jelezve: csupán néhány vendég kért áthelyezést, amelyre a környező szállodákban van lehetőség.
Beszámolt arról, hogy egy nemzetközi konferenciát, amelyet a hétvégén tartottak volna a hotelben, Budapestre helyeznek át.
Pintér Róbert elmondta azt is, hogy az újjáépítés elkezdődött.
Kiemelte, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások okán van tapasztalatuk abban, hogy egyik pillanatról a másikra hogyan menedzseljék a helyzetet.
A meglévő foglalásokkal kapcsolatban közölte, sok megkeresést kapnak; mindenki maga döntheti el, hogy elmegy a szállodába, vagy nem.
A jövőbeni foglalási lehetőségek megnyitása a "következő hetek válasza" és annak is a függvénye, hogy a szombati és a vasárnapi felmérések milyen eredményre vezetnek - fogalmazott az igazgató.
Pintér Róbert korábban azt mondta, hogy valószínűleg elektromos probléma okozta a tüzet. Hangsúlyozta: a vendégek és az alkalmazottak a tűzeset idején biztonságban voltak, senki sem sérült meg.
Némethy Zita, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője szombat délután elmondta, hogy jelenleg az utómunkálatokat végzik a hotelben, ahol tűzvizsgálatot is tartanak.
Az Útinform tájékoztatása szerint a hotelhez vezető Panoráma út továbbra is le van zárva, kerülni a 11-es úton lehet.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:00 A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- 8:59 Szijjártó Péter: az Európai Unió bővítésének felgyorsítása lesz a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja
- 7:58 Hatósági vizsgálat indult Lengyelországban egy Fehéroroszországba szökött bíró ügyében
- 6:57 Eurostat: tavaly kevesebb unión kívüli állampolgárt sikerült feltartóztatni az EU külső határain
- 5:18 Szlovén belügyminisztérium: Róma nem tájékoztatta Ljubljanát a határellenőrzés meghosszabbításáról
- 23:22 Halálos áldozata is van a Texast sújtó árvizeknek és súlyos esőzésnek
- 22:21 Friss felmérés szerint a katalánok 41 százaléka támogatja a függetlenséget
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06