Botrány
Központi Nyomozó Főügyészség: a törvénynek megfelelően intézkedett az ügyészség Magyar Péter tanúkénti meghallgatásáról
Magyar Péter a sajtóban korábban jelezte, hogy az általa tudottakat a nyomozó ügyészséggel kívánja megosztani.
2024.03.07 13:41MTIAz ügyészség a büntetőeljárási törvény szabályainak megfelelően intézkedett Magyar Péter tanúkénti meghallgatásáról - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Emlékeztettek rá: Magyar Péter - Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje - korábban a médiában jelezte, hogy "hivatali vesztegetésről és annak feljelentése elmulasztásáról van tudomása".
Hozzátették: emiatt több magánszemély tett feljelentést, amelynek nyomán a Fővárosi Nyomozó Ügyészség nyomozást rendelt el, és az eljárás keretében az ügyészség meg kívánta hallgatni tanúként Magyar Pétert. Megjegyezték: Magyar Péter a sajtóban korábban jelezte, hogy az általa tudottakat a nyomozó ügyészséggel kívánja megosztani.
A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Magyar Pétert először írásban idézte, az idézést február 27-én adta ki. A március 1-jei kézbesítés eredménytelen volt, mert a címzett nem tartózkodott otthon, ezért a kézbesítő postai értesítőt hagyott a címen. A postai nyomkövető adatai szerint a hivatalos küldeményt a címzett nem vette át.
Azt követően, hogy Magyar Péter nem fogadta az ügyészség telefonhívását, az ügyészség március 6-án - a büntetőeljárási törvény szabályai szerint - az idézést két alkalommal rövid úton személyesen is megkísérelte kézbesíteni, amely szintén nem járt eredménnyel. Ekkor a nyomozó ügyészség ügyésze sms-t küldött az érintettnek - írták.
Hozzátették: Magyar Péter ezután visszahívta az ügyészség képviselőjét, az eljáró ügyész pedig közölte vele, hogy tanúként kívánja kihallgatni a következő hét keddjén. Megjegyezték azt is, Magyar Péter egy programra hivatkozott, és azt ígérte, hogy jogi képviselőjével konzultálva másnap reggel ismét hívja az ügyészséget, hogy megfelel-e neki az időpont, ez azonban nem történt meg csütörtök délelőttig.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06