Ukrajnai háború
A brit miniszterelnök szerint Ukrajnának kell adni a zárolt orosz vagyoneszközöket
A Világbank becslése szerint 486 milliárd dollárra taksálja az Ukrajnának okozott háborús károkat.
2024.02.25 20:30MTIA hét vezető ipari hatalomnak (G7) meg kell találnia a zárolt orosz vagyoneszközök kisajátításának törvényes módját, és ezeket a pénzügyi forrásokat Ukrajnának kell adni - írta a The Sunday Times című vasárnapi brit lapban megjelent cikkében Rishi Sunak brit miniszterelnök.
A konzervatív párti kormányfő szerint első lépésként a befagyasztott orosz vagyonok kamatait kell Ukrajnának folyósítani, majd a lefoglalt eszközállományt is oda kell adni Kijevnek.
Az eddigi szankciók 400 milliárd dollár pénzügyi forrástól fosztották meg Oroszországot; ebből további négy évig lehetne finanszírozni az ukrajnai orosz hadműveleteket - áll a brit miniszterelnök vasárnapi cikkében.
A G7-országok által a háború kezdetének második évfordulója alkalmából előző nap kiadott közös közlemény visszafogottabb szóhasználattal említi az orosz vagyoneszközök felhasználásának lehetőségét.
A londoni miniszterelnöki hivatal által is ismertetett kommüniké megfogalmazása szerint a G7-csoport tagjai a területükön lefoglalt orosz állami vagyoneszközöket mindaddig zár alatt tartják, amíg Oroszország nem téríti meg az Ukrajnának okozott károkat.
A nyilatkozat idézi a Világbank becslését, amely 486 milliárd dollárra taksálja az Ukrajnának okozott háborús károkat.
A G7-országok a közlemény szerint "további lépéseket" szorgalmaznak a zárolt orosz vagyontömeg felhasználásának lehetővé tételére "a vonatkozó szerződéses kötelezettségekkel és törvényekkel összhangban".
Vasárnap megjelent cikkében a brit kormányfő ugyanakkor úgy fogalmaz, hogy "nagyobb bátorságot kell tanúsítani" a zárolt orosz vagyonok kisajátításának ügyében.
Rishi Sunak szerint bátrabbnak kell lenni a hadiipari termelés felfuttatásában is. A G7-országok együttes hazai összterméke (GDP) huszonötször, összesített védelmi költségvetésük tizenötször nagyobb Oroszországénál, és "ideje, hogy ennek az erőnek gyakorlati jelentőséget adjunk" - hangsúlyozza írásában a brit miniszterelnök.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06