Ünnep
Mikuláscsomagokat adott át a KDNP a Bethesda Gyermekkórházban
A gyermekek és a kórház dolgozói is kaptak.
2023.12.06 13:18MTIAjándékcsomagokat adott át a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Mikulás napján, szerdán a Bethesda Gyermekkórházban, Budapesten.
A gyermekeknek és a kórház dolgozóinak szánt mikuláscsomagokat Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója vette át Simicskó Istvántól, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetőjétől és Latorcai Csabától, a KDNP ügyvezető alelnökétől.
Latorcai Csaba a csomagok átadás előtt újságíróknak elmondta: a KDNP politikájának a lényege a magyar családok segítése és megerősítése. Ugyanakkor fontosnak tartják, hogy mindez ne csak jogszabályi szinten, a támogatásokon keresztül valósuljon meg. "Az emberséget szeretnénk a politikába behozni" - fogalmazott.
A KDNP ügyvezető alelnöke felidézte Szent Miklós alakját, kitért a keresztény hagyományok őrzésének és továbbvitelének fontosságára és rámutatott: a mikuláscsomagokkal a gyermekek gyógyulását szeretnék elősegíteni.
Elmondta: emellett szeretnék a szolidaritásukat és elismerésüket is kifejezni az egészségügyben dolgozók felé. A kormány soha nem látott béremelést valósít meg az orvosoknál, és elindította a bérrendezést a szakdolgozóknál is, ami a következő évben is folytatódni fog - jelezte.
Kiemelte: fontos kifejezni az elismerést, különösen azoknak, akik ünnepnapokon is szolgálatban vannak, mert ezt a szolgálatot nem lehet eléggé elismerni.
Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője kitért a kisebbik kormánypárt által folytatott rendszeres karitatív tevékenységre. Rámutatott: évek óta fontos feladatuknak tartják, hogy odafigyeljenek a segélyszervezeteknél dolgozókra, orvosokra, ápolókra.
Értékelni kell és meg kell becsülni azokat az embereket, akik értünk dolgoznak, és ünnepnapokon is szolgálatot teljesítenek - hangsúlyozta a frakcióvezető.
Velkey György, a Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza főigazgatója a keresztény értékek átadásának fontosságát emelte ki, és úgy fogalmazott: "jó ebben társakat találni". Jelezte: az ajándékokat olyan gyerekekhez és családokhoz juttatják el, akiknek nem áll módjában ilyen csomagokat vásárolni.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:23 Trump a fegyverviselés jogának támogatását hangoztatta az amerikai lőfegyverszövetség éves gyűlésén
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06