Eltélték a DK-s politikust
MTVA: a bíróság döntött, Varju László garázda
Varju László egyike volt azoknak a baloldali képviselőknek, akik 2018-ban betörtek a közmédia épületébe.
2024.02.22 19:20MTIA Gyurcsány párt politikusát, Varju Lászlót a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon elítélte. A DK-s képviselő a bíróság döntése értelmében bűnözőnek nevezhető - írta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
A közleményben felidézték: Varju László egyike volt azoknak a baloldali képviselőknek, akik 2018-ban betörtek a közmédia épületébe, előre kitervelt provokációval okoztak botrányt, megkísérelve a stúdiók feletti irányítás átvételét és az adás megszakítását.
A botrányt okozó képviselők becsmérelték az MTVA dolgozóit, megsértették személyiségi jogaikat, akadályozták őket a munkavégzésben - emlékeztettek a közleményben. A garázda Varju László nekirontott a közmédia biztonsági szolgálatot teljesítő munkatársainak, majd amikor földre feküdt, kirántotta az egyik őr lábát, aki emiatt elesett és nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett - írták.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) visszautasít minden, a független közmédia működésébe történő beavatkozási kísérletet, legyen szó politikai nyomásgyakorlásról vagy fizikai tettlegességről - tették hozzá.
A közmédia az Országos Bírósági Hivatalhoz és az Országos Bírói Tanácshoz, valamint a Kúriához és a Legfőbb Ügyészségéhez hasonlóan, visszautasítja a független intézményekkel szembeni fenyegetőzéseket, vagy azok sugalmazását. Gyurcsány Ferenc és garázda párttársa, Varju László nem mondhat ítéletet a független bírói döntésekről, országgyűlési képviselői mandátumuk sem jogosíthatja fel őket arra, hogy gyalázkodjanak és fenyegessék mindazokat, akik szakmai elkötelezettségből végzik munkájukat - írta közleményében az MTVA.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06