Járvány

Rendőrökkel adták be az oltást, amiután a gyermek feldagadt, majd leállt a légzése

Beperelte a magyar államot egy pécsi édesanya, aki szerint mindkét gyermeke az MMR-védőoltás mellékhatásai miatt lett gyógyíthatatlan beteg. Györkös Ágnes 120 millió forint kártérítést követel.

2024.02.18 10:32ma.hu

Egy pécsi édesanya szerint 17 és 20 éves fiai gyógyíthatatlan betegek lettek, miután csecsemőkorukban megkapták a kanyaró, mumpsz és rózsahimlő elleni MMR-oltást.

Györkös Ágnes leszögezte a Blikknek, hogy soha nem volt oltásellenes, de ahogy elsőszülött fia 15 hónaposan megkapta az MMR-oltást, két nappal később már megjelentek az első tünetek, például a remegés és az autistákra jellemző kényszeres mozdulatok, emellett a fiú saját kezét és lábát is véresre harapta.

Az édesanya hiába vitte különböző kezelésekre a fiát, az évek alatt sem javult az állapota. Györkös Ágnes a hatóságoknál is próbálta jelezni a problémáját, sehol nem hallgatták meg, ráadásul a második gyermekének szintén a védőoltások beadása után fordult rosszabbra az állapota.

A pécsi édesanya próbálta megakadályozni a MMR-oltás beadását, de a gyermekorvos rendőrökkel jelent meg nála.

Az orvos megjelent nálunk két rendőrrel, és beoltották a kisfiamat, hiába próbáltam megakadályozni. Dominiknél az oltás beadása után ijesztő tünetek jelentek meg – fejtette ki a lapnak Györkös Ágnes.

"Szinte egyből az injekció után az egész teste bepirosodott, feldagadt, majd leállt a légzése."

Ezek után a gyermek közel három hónapot töltött kórházban, intenzív osztályon, lélegeztetőgépre kötve. A fejlesztőtornák hatására egy időre javult az állapota, azonban később megint rosszabbra fordult. Mint mondta, előfordult, hogy fiát havonta ötször kellett újraéleszteni, mert egyszerűen leállt a légzése.

Az édesanya évekig várt, majd úgy döntött, hogy beperli a magyar államot, másfél évvel ezelőtt indította el az eljárást. Elsőszülött fia ügyében már megítéltek egy minimális járadékot, ám jelenleg még a szakértők eredményére várnak. Kárigénye 120 millió forint, de az összeg ennél is nagyobb lehet, ha figyelembe veszik azokat kezeléseket, amelyeket a gyerekek eddig kaptak, és amikre ezután lenne szükségük. Györkös Ágnes reménytelinek látja a helyzetet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.