Lengyel Tibor
Lengyel Tibor
Tetszett a cikk?

Az utóbbi hetek jogalkotási nagyüzeméből minden is napirendre kerül a Törvényalkotási Bizottság csütörtöki ülésén. Tárgyalják például a Fidesz “szuverenitásvédelmi” csomagját, a Rogán-féle digitális államról, a vendégmunkásokról szóló és a Mi Hazánk választási szabályokat átíró javaslatát, a kormány Alaptörvény-módosítását és a kabinetszerkezet átalakítását.

Összesen 32 napirendi pontot tervez megtárgyalni az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottsága a csütörtök délelőttre összehívott ülésén. A menü ráadásul nem könnyű, hiszen szerepel rajta az utóbbi hetek összes jelentős, nagy szakmai-politikai vitát kavaró javaslata.

Így az ellenzék által bírált és “bosszútörvénynek” nevezett fideszes “szuverenitásvédelmi” törvénycsomag, amely amellett hogy egy jogkör nélküli, kellemetlenkedő szervként létrehozná a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, börtönnel fenyegeti azokat, akik – civilek, pártpolitikusok – külföldi adományt használnak a választási kampányokban. A buktatókról itt, a hatásairól itt írtunk:

 

Jogilag nonszensz, politikailag bunkósbot lesz a Fidesz kezében a szuverenitásvédelmi törvény

Kénye-kedve szerint turkálhat a pártok, civil szervezetek, cégek és akár magánszemélyek iratai, adatai közt is a Szuverenitásvédelmi Hivatal. Jogorvoslat nincs. A törvény a Fidesz saját pártalapítványát is sújthatná, amely hosszú évekre visszamenőleg kapott külföldi támogatásokat.

Napirenden lesz egy másik fontos javaslat, az új idegenrendészeti törvény, amit “vendégmunkástörvénynek" is hívunk. Nagyrészt a külföldi munkaerő alkalmazásának szabályiról szól ugyanis, és bevezetné a “vendégbefektetői vízumot” is, az egészet pedig Gulyás Gergely miniszter nemrég úgy foglalta össze:

A jobb élet reményében ne jöjjön ide senki, de a fizetős vendégbefektető az más".

 

Egyszerre szólhat az ellenzéknek és a saját szavazóknak az új vendégmunkástörvény

Bár jóval bővebb, érdemben csupán néhány pontban különbözik a tavasszal beadott, illetve a jelenleg érvényben lévő szabályozástól az a tervezet, amit kedden benyújtott a kormány a parlament elé vendégmunkástörvényként. A tervezettel inkább politikai célja lehet a Fidesznek, hiszen egyszerre próbálják kifogni az ellenzéki vitorlákból a szelet és megnyugtatni a saját választóikat.

Fontos napirendi pont lesz a Mi Hazánk törvénymódosító javaslata, amiről már a plenáris vitában a múlt héten Nacsa Lőrinc (KDNP) a kormánypártok nevében úgy nyilatkozott: “akár tudjuk is támogatni”. Ez Fodor Gábor ötletére visszaállítaná a Fővárosi Közgyűlés választásának 2014 előtti szabályait, ami a Mi Hazánknak és a kormánypártoknak is kedvezne, a Karácsony Gergelyt támogató ellenzék viszont rosszul járna vele.

 

Karácsonyék három embert veszíthetnek, a Kutyapárt királycsináló lehet az új választási törvénytervezet alapján

Alighanem már csak némi politikai színjáték és talán a közvetlen főpolgármester-választás eltörlését célzó szövegmódosítás van hátra, aztán a kormánypártok szavazatával a Mi Hazánk javaslatára átírják az önkormányzati választás Budapestet érintő szabályait. Ez jelentősen megnehezítheti Karácsony újabb ciklusát, hiszen a tervezett módszert modellezve bizonyítható, hogy a változtatás a kormánypártoknak kedvezne.

Tárgyalja a bizottság a Rogán Antal-féle Digitális Állampolgárság Program kereteit kijelölő, Alaptörvény-módosítást és egy új állami felügyelet létrehozását is tartalmazó javaslatcsomagot. Az állam digitalizálna és a telefonunkra költöztetne a személyi igazolványtól a fegyverviselési engedélyen át a horgászpapírig szinte mindent, de vannak a tervvel szemben jogi aggályok is.

 

Rogán: Nem kell félni attól, hogy az államra bízzuk az összes személyes adatunkat, a Facebook már most többet tud rólunk

Szinte minden közigazgatási ügyet elintézhetünk majd egyetlen mobilappal a kormány új digitalizációs programjában - sőt, ennél többet is. Az állam digitalizálna és a telefonunkra költöztetne a személyi igazolványtól a fegyverviselési engedélyen át a horgászpapírig szinte mindent. Még kell néhány új jogszabály és egy alaptörvény-módosítás, de a Digitális Állampolgárság Program jövőre elindul, és Rogán Antal 2026-ra hárommillió felhasználóval számol.

Szintén tárgyalják a Magyar Honvédség év elején indult, majd a nyilvánosság és az érintettek elől az év végére teljesen eltitkolt átalakítását célzó javaslatcsomagot. Ennek része az Alaptörvény-módosítás, amely szerint a haza védelme “nemzeti ügy”, de része a szakszervezetek megszüntetése, továbbá az is, hogy biankó kormányzati felhatalmazással Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter szinte bárhogy átalakíthassa a rendszert. Amit egyébként “lopakodó” jogalkotással már meg is kezdtek:

 

Nekikezd a katonaság átalakításának a kormány, első lépésként jön a "különös szolgálati rend"

Egy más témájú törvényjavaslatba rejtette el a kormány azt a kétmondatos jogszabálymódosítást, amely fenekestül forgathatja fel több tízezer katona életét. Úgy tudjuk, ez csak az első hulláma a honvédségi állományra vonatkozó szabályok tervezett "rugalmasabbá" tételének. Jöhet a sávos fizetés és a teljesítményértékelés, mostani formájában megszűnhet a szabadság és a túlóra is.

A másik több mint kéttucatnyi, tárgyalásra javasolt napirendi pont között is vannak még érdekességek, a törvény(módosító) javaslatok, határozati javaslatok többségéről külön-külön is írtunk ezekben a cikkeinkben: